Csapatunk

10 milliárdos projekt tapasztalatok

Eddigi munkahelyeink során több 10 milliárdos projekteken dolgoztunk, stadionok, iskolák, egyetemek, szállodák gépészeti terveit készítettük el.

Tudjuk, hogy összetett épületgépészeti rendszereket is el lehet magyarázni laikusok számára érthető módon. Arra törekszünk hogy terveink átláthatóak és tűpontosak legyenek, így mikor a kivitelező csapat kezébe kerülnek a munkák már ne legyen helye félreértésnek vagy ütközésnek, ami a kivitelezést lassítaná.

Barna 02

Bagi Barnabás

tulajdonos, épületgépész tervező

Már az egyetemi tanulmányaim mellett elhatároztam, hogy nem szeretnék, olyan tervező lenni, aki olyan rendszereket tervez, ami megbízhatatlan, pazarló, illetve silány minőségű. Mindezen hatások Édesapám (Bagi Nándor) révén értek engem, aki 40 éves épületgépész tervezői tapasztalattal, épületgépészeti igazságügyi szakértőként a mai napig tevékenykedik, és rengeteg olyan tervet, koncepciós illetve kivitelezési hibát mutatott nekem, melyek később igen nagy kárt okoztak a megrendelőknek.

 

Gépészmérnökként végeztem a Pécsi Tudományegyetemen 2014-ben, majd épületgépészeti és eljárástechnikai gépészmérnök Msc szintű oklevelet szereztem a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 2016-ban.

 

Eddigi pályafutásom alatt a családi ház méretű projekttől a kiemelt állami beruházásokig számos épületgépészeti tervezésben tevékenykedtem. Tervező munkatársként volt szerencsém részt venni az Debreceni Nemzetközi Iskolától kezdve a Szegedi Ifjusági Centrum Stadion épületén át az Állatorvostudományi Egyetem Bethlen Gábor téri új kampuszának megtervezésében. 

Ellipse 1 (1)

Bagi Nándor

vezető tervező, igazságügyi szakértő

Tanulmányok, jogosultságok:
– 1962-1967 végeztem a BME Gépészmérnöki karán (jó eredménnyel).
– BME fűtés, és távhőellátás szakmérnöki szakát 1970-1972 (jeles eredménnyel),
– Légtechnika szakmérnöki szakot 1972-1974 (jó eredménnyel) fejeztem be.
– Vezetőtervezői jogosultság (Építési és Városfejlesztési Minisztérium – 1987),
– Jogosultság gázelosztó vezeték tervezésére (Országos Bányafelügyelőség – 1988),
– Jogosultság gázelosztó vezetékek hegesztésére, azok építésének helyszíni irányíására és ellenőrzésére (DUNAGÁZ Rt. – 1993),
– Épületenergetikai szakértés, SZÉS6 (BMMK)
– Gázipari Műszaki-Biztonsági Felülvizsgáló (DUNAGÁZ Rt. 2014.10.31)

Munkahelyek, tevékenységek:
– MÁV Tervező Intézet – Épületépész tervező (1967-1972)
– Lakóterv (épületgépész tervező)1972-1974-ig, majd irányító tervező 1974-1977-ig.
– Pest Megyei Tanácsi Tervező Vállalat – Csoportvezető (1977-1983).
– Buváti – műszaki tanácsadó (1983-1984), majd szakosztály vezető (1984-1986).
– Fővárosi II Építőipari Vállalat – Építésvezető (1986-1988).
– Generál Javszer Vállalat – Vezető tervező (1988-1990).
– Egyéni vállalkozó – Épületgépész tervezés, kivitelezés (1990-1994).
– BAGI GÁZ Tervező, Kivitelező Kft. – Ügyvezető igazgató (1994-2004).
– Magántervező (2004- ).
– Igazságügyi szakértő (2009- ).

Ellipse 1

Balogh Ádám

okl. épületgépész mérnök, épületgépész tervező

Gépészmérnökként végeztem a Pécsi Tudományegyetemen 2014-ben, majd épületgépészeti és eljárástechnikai gépészmérnök Msc szintű oklevelet szereztem a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 2017-ben.

 

Eddigi pályafutásom alatt a családi ház méretű projekttől a kiemelt állami beruházásokig számos épületgépészeti tervezésben tevékenykedtem. Mérnök munkatársaként korábban volt szerencsém részt venni az Új Néprajzi Múzeum épületétől kezdve a Budapest Atlétikai Stadionon át Győri Termál – és Élményfürdő kialakításában. A családi vállalkozásnak köszönhetően kivitelezési tapasztalattal is rendelkezem.

Peti h

Fornyos Péter

épületgépész technikus, tervező

Épületgépész technikusként és gázhálózat szerelőként végeztem 2015-ben, ezt követően több mint 3 évig kivitelezésben dolgoztam: családi házak, lakóépületek és ipari létesítmények gépészeti rendszerének megvalósításában.

 

2018-ban felvételt nyertem a Pécsi Tudományegyetemen gépészmérnöki szakára, ugyan ebben az évben tervezői munkatárs lettem. Azóta számos családi ház, ipari épület, lakópark és szálloda tervezésében is tevékenykedtem

Ellipse 1Bagi

Bagi Barnabás

tulajdonos, tervező

Ellipse 1Vélemény

Bagi Barnabás

tulajdonos, tervező

Ellipse 1Bagi

Bagi Barnabás

tulajdonos, tervező

Egy projekt sikere a tervezéssel indul.
Kérjen tőlünk ajánlatot

Válassza ki az árajánlatkérés típusát, írja meg nekünk a tervezett projekt főbb részleteit és csatolja az esetlegesen elkészült építész alaprajzokat, amennyiben rendelkezik ezekkel. Hamarosan felvesszük Önnel a kapcsolatot!